Adatok és tájékoztató a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban elindított látási szűrőprogramról.
Előzménye az Egészséges Városért Közalapítvány felkérésére a tavaly novemberi Rákóczi Egészségnapon több osztálynak tartott előadások nagy sikere. A látásról, a túlzott monitorhasználatról, a rossz megvilágítástól, olvasási távolságtól, helytelen táplálkozás látással való összefüggéseiről tartott érdekes előadást Stockinger-B. György a Kaiser Optika – ZEISS Vision Center tulajdonosa, optometrista szakember.Ez megerősített bennünket is és az iskola vezetését abban, hogy szükséges a szokásos iskolai szűréseken kívül is foglalkozni a diákok látási problémáival.
Ezért elindítottuk még tavaly decemberben az első fázist, elsősorban a továbbtanulás előtt álló tanulók számára ( 8. és 11. évfolyamnak), akiknek a jó látás a pályaválasztás, továbbtanulás miatt fontos. Szabó Anikó védőnő főleg azokat a diákokat szólította meg és kérte a szülők engedélyét, akiknek valamilyen panaszuk van a látásukkal kapcsolatban.
A szűréseket folytattuk januárban is, melyet szintén a Kaiser Optika – ZEISS Vision Center végzett, megnézték a látásélességet (távoli/közeli), térlátást, színlátást és kétszemes együttlátást. A jelentkezett és vizsgált diákok 56 % -ánál ellenőrizendő a látás, elsősorban a látásélességben találtak eltéréseket. A szám szerint 39 főnél elvégzett vizsgálatok rámutattak arra, hogy feltételezésünknek megfelelően sajnos növekvő tendencia a fiatalok körében a látásromlás. Érdekességként bemutatunk egy 2012-ben a város 4 iskolájában készült felmérést is, ahol az egészségi állapotukat a gyerekek maguk hogyan ítélik meg. Van-e valamilyen állandó betegséged, egészségi problémád kérdésre 45 % válaszolt nemmel 2012-ben, és az igen 55%, akik akár több problémával is élnek.
Partnerre találtunk a Fekete János által 1991-ben alapított GYERMEKEINKÉRT’91 ALAPÍTVÁNY-ban, akik 25 év alatt közel 500 millió forint értékben támogatták a gyermekegészségügyet. Folyamatosan szakember háttérrel működnek, jelenleg is a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet fő szakmai támogatásával a háta mögött, és közös cél, hogy minél kevesebb kisgyermek legyen beteg, ezért támogatják elsősorban a megfelelő életforma megismerését, a megelőzést, és cél az egészségesen maradás legyen. Az általuk felajánlott 200.000 Ft támogatással tudtuk folytatni az elkezdett szűréseket. Adományukat ezúton köszönjük a szentendrei diákok nevében is.
Folytatni fogjuk a látásprogramot idén is az érdeklődő iskolákban.
Gerőcs Katalin
Egészséges Városért Közalapítvány
- Szentendrei Egészséges Városért Közalapítvány – iskolásoknak szervezett látásszűrő program
- Pokk család (Tatabánya) – anyagi támogatás a gyermek gyógykezeléséhez
- Lakatos család (Tiszaföldvár) – bútor vásárláshoz támogatás
- Horváth család (Vilmány) – támogatás a gyermek gyógykezeléséhez
- Németh család (Tiszafüred) – tartós élelmiszer adomány
- Rézműves család – tartósan beteg gyermekek gyógykezelésének támogatása
- Zörgő család – súlyos betegségben szenvedő gyermek gyógykezeléséhez szükséges étrendkiegészítők beszerzésének támogatása
- Svábhegyi Gyermekgyógyintézet – gyermekrajz pályázat