Gyermekeink egészsége 2021

A 2021-es évben is támogatjuk a gyermekek egészségét. Számos szűrő- és orvosi vizsgálóeszköz kerül Alapítványunkon keresztül a védőnői szolgálatokhoz, hogy ezzel is segítsük a gyermekek egészséges fejlődését, a betegségek kiszűrését, a gyermekek gyógyulását. Célunk az, hogy jövőre akár egyéni kéréseket (szülői megkereséseket) is teljesíthessünk, ahogy erre volt már példa az elmúlt években, amikor szemüveget, vagy akár a gyermek mozgását segítő eszközt juttattunk el a családhoz. Ezen kívül szeretnénk még több helyre eljuttatni a gyermekek egészségének megóvásához, a gyógyító munkához szükséges eszközöket.

Az elmúlt években a teljesség igénye nélkül, azonban példaként hadd említsünk olyan településeket, amelyekre orvosi eszközöket juttattunk el, amely településekről szinte nem is tudjuk a mindennapokban, hogy szükségük lehet bármilyen támogatásra. Így például a Mezőhegyes Védőnői Szolgálat csecsemőmérleggel, Karancslapujtő védőnői szolgálata csecsemő hosszmérővel és légzésfigyelő készülékkel gazdagodott, a rimóci Védőnői Szolgálatot csecsemőmérleggel, magzati szívhang hallgatóval és látásvizsgáló táblával támogattuk, Lázacsékére pedig korszerű hallásvizsgáló készüléket juttattunk el. A III. kerületi Gyenes utcai Védőnői Szolgálat elektromos mellszívó készülékkel, „szoptanít” készülékkel és tejserkentést segítő eszközökkel lett gazdagabb.

Bízunk benne, hogy az Önök 1%-aival és felajánlásaival jövőre még több gyermekek egészségével, gyógyításával foglalkozó intézmény munkáját tudjuk könnyebbé tenni.

Ha segítenének, az alábbi módokon tehetik meg:

SZJA 1% felajánlása

Személyi jövedelemadójának 1 százalékát az adóbevallásában tudja felajánlani. Ezt az adószámot szükséges megadni, amikor nyilatkozik: 19700478-2-41

Banki átutalás, befizetés

Amennyiben adományát bankon keresztül szeretné elküldeni, az alábbi számlaszámra teheti meg:
K&H Bank 10401055-50526655-65721001

Online adományozás

Erről a támogatási formáról további információt a  +36 20 910 9576 telefonszámon vagy a gyerm91@gmail.com emailcímen kérhet.